S. J. Watson legújabb regénye újra sikert aratott. Nálam legalábbis mindenképp. Az Amnéziához hasonlóan, most is faltam a sorokat. 
Eleinte kicsit vontatott volt a történet, de annak ellenére, hogy úgy éreztem, mintha még semmi sem történt volna, már a könyv egyharmadát elolvastam. Magával ragadott Julia kutatása a húga ügyében. Lukas megjelenésével viszont kiteljesedett minden. Millió kérdés felmerült bennem, mintha én lennék Julia. Teljesen átéltem a szerepét. Mikor azonban azt hittem, hogy végre kipipálhatok egy-egy kérdést, a soron következő fejezet olvasása során olyan dolgok ütöttek szöget a fejemben, amik teljesen összezavartak. Már nem mertem gondolkodni, elbizonytalanodtam, akárcsak a főszereplő.
A történet vége viszont borzalmas, utáltam, csak még jobban összezavart. Könyvmolyhoz híven egy olyan lezárásra volt szükségem, hogy minden világos legyen számomra. Nem tudom, hogy ez a regény önállóan fog helyt állni az irodalom világában vagy esetleg sorozatként, de a befejezés inkább az utóbbira engedett következtetni.
Mindent összevetve Watson-t a kedvenc íróim közé tudom sorolni, regényét pedig kedvenc olvasmányaim polcra raktam. Remélem még sok hasonlóval fog előállni, esetleg egy folytatással, de lehet, hogy A másik én c. könyve így az igazi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.